Vállalati önkéntesség

A vállalati (munkahelyi, munkavállalói) önkéntességi program a közösség számára végzett munka, amelyet a munkavállalók terveznek, szerveznek és hajtanak végre, a vezetés jóváhagyásával.  A vállalati önkéntes tevékenység olyan kezdeményezés, amelyben a vállalat támogatja, bátorítja dolgozóit és partnereit, hogy önkéntes munkát végezzenek – azaz szakértelmüket, tehetségüket, ötleteiket, kreativitásukat, fizikai erejüket állítsák egy jó cél vagy ügy szolgálatába.

A világ sok országában már természetesnek mondható a társadalmi felelősségvállalást (CSR) előtérbe helyező szervezeti működés, melynek egyre több helyén szerves eleme a vállalat önkéntes programja. Térségünkben is egyre több jó kezdeményezés indul el, de igazából még csak mostanában bontogatják szárnyaikat az ilyen fajta tevékenységek.

 

Annak érdekében, hogy a Vasban és Zalában működő cégek is minél eredetibb és a cég CSR stratégiába illeszkedő vállalati önkéntes programot tudjanak kialakítani, projektünk működteti a fogadó szervezetek igényeit és a cégek elképzeléseit összepárosító és magukat a programokat leszervező szolgáltatását.

 

Célunk a Vas és Zala megyében működő önkéntesek és az őket foglalkoztató szervezetek munkájának támogatása információval, tanácsadással és képzéssel; az önkéntesség kultúrájának terjesztése, s annak integrálása a hazai társadalmi környezetbe magánszemélyekkel, társadalmi szervezetekkel, intézményekkel és vállalkozásokkal végzett konkrét tevékenységeken keresztül.

 

Fontos tényező, hogy a vállalati önkéntes programok a cég számára is közvetlen és közvetett haszonnal járnak.

 

Ilyenek általában:

– a dolgozók cég iránti lojalitásának erősítése,

– a cég esélyegyenlőség iránti elkötelezettségének kifejezése

– alkalmazottak motiváltságának növekedése

– alkalmazottak személyes fejlődésének eszköze

– a fluktuáció csökkentése,

– a csapatkohézió erősödése,

– a kommunikációs készségek és interperszonális kapcsolatok fejlődése,

– a cég hírnevének javítása

 

Előnyök és kihívások

Előnyök Kihívások
Munkáltatók:
• Javuló megítélés a közösségben, érintettek jóindulatának elnyerése
• Hozzájárulás az üzlet számára is fontos egészséges gazdasági és társadalmi környezethez
• A munkavállalók elkötelezettségének javulása
• Az önkéntesek képességeihez igazodó önkéntes feladatok
• Egyensúly megteremtése a külső kommunikáció kapcsán
• A folyamat értékelése
Munkavállalók:
• A személyközi és kommunikációs készségek fejlődése (motiválás, nehéz helyzetek kezelése, nyilvános beszéd stb.)
• Önismeret fejlődése
• Felelősségérzet fejlődése
• Új, ismeretlen területen való megfelelés.
• A megszokottól eltérő társadalmi rétegben élőkkel való találkozások
• Előítéletek leküzdése, személyes „komfortzónából” való kilépés
Közösség, civil partnerek:
• A problémák megoldásában közreműködő önkéntesek számának növelése
• Új ötletek és megközelítések a problémák megoldására
• A munkáltatóval való hosszabb távú partnerség esélye
• A partnerek eltérő szerepeinek és érdekeinek egyensúlyban tartása
• A szervezésben elvégzett munka elismertetése
• Hossszútávú fenntarthatóság